FRISSÍTÉS

FRISSÍTÉS!

Tisztelt Szülők!

Önök is tájékozódhattak arról, hogy június 2-ától a Budapest Főváros területén működő óvodák és bölcsődék a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben működnek a korábbi jogszabályok szerint.
Újpest Önkormányzata fenntartásában lévő óvodák a nyár alatt folyamatosan nyitva tartanak.
Mint ahogy korábban is jeleztük , a felújítási munkálatok elvégzése idejére részleges zárás előfordulhat.
A korábbi évekhez hasonlóan a nyári időszakban a gyermekek számára a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat által kiadott szakértői véleményben leírt plusz fejlesztéseket az óvodában dolgozó óvodapedagógusok nem tudják biztosítani, hiszen ők nem rendelkeznek ilyen irányú képzettséggel.
Továbbra kérjük önöktől, hogy e-mailben jelezzék igényüket, tudjuk, milyen létszámmal fogadjuk gyermekeinket.
parkovi@parkovi.hu
Az ebédbefizetés 2020. május 25-én hétfőn, 8-16 óráig lesz a Park Óvodában és a Lakkozó Tagóvodában is.
A Lakkozó Tagóvodában az iroda megközelítése ezen a napon kivételesen a gazdasági bejáraton át lehetséges.

Aki térítésmentesen étkezik, annak a gyermeknek is kötelezően meg kell rendelni az étkezését, amennyiben ezt nem teszi meg, nem fogunk neki júniusra étkezést igényelni.
Az internetes befizetők számára a felületet megnyitották.
Az egészségünket megóvó intézkedéseket a maszkviseléssel kapcsolatban továbbra is fenntartjuk, és azt is, hogy csak a szükséges időt töltsék az épületben.
Tisztelettel :
Mezőváriné Nagy Edit óvodavezető

Share this Megosztás